Verseim az Alföld folyóiratban (2023/3)

[hangtalan kékleni]

                                                  kabai lóránt emlékére

A semmibe kapaszkodó szilánkok

szerinte ugyanúgy fénylenek, mint a

kézfogásba rejtett gyűlöletminta,

vagy mikor szégyenből viszünk virágot.

Azt állítja a magányról, hogy tanít,

akár a falra rótt árnyék felette.

Hallgat a csengő – erdő jött helyette,

eloldotta a keresést, dolgait,mindent.

Most csendben van, mint az üresség.

Beszéljünk meg – vetem fel – egy ügyet még.

Nem szól. Hangtalan hagyja csak kékleni

a testtel takart szennyes tisztaságot.

Arcán tükröződnek – nem is akárhogy –

elérhetetlen nappalok fényei.

[agg nász]

Feszített sátortető a boltozat,
alatta tompa messzeség a ház, kert.
Hidd el, magaddal szembesülsz, ha szánsz, mert
vérzel, és rám pazarlod a gyolcsokat.

Porladnak a felismerés csodái,
de nézd csak: van itt ez is, az is, minden –
esténk csak szakadás egy régi ingen,
bíbor láz – ahogy írja Kosztolányi…

Egymás bohócaként – ráncosan, akár
a történetbe torlódott létezés –
fekszünk, mint roppanásnyi feltétel, és

kapaszkodunk, mint két gyenge idomár.
És a karcsú hálószobasötétben
lassú taps dorombol porondsötéten.

(Megjelent az Alföld 2023/3-as számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Egyre Márki grafikája alapján készült.)